hàt csak Mi... csak innen, egy ideig...

Hát, ma sokkot kaptunk. Azt hittük eddig, azért Musztafa Diégós beszólását nem überelheti semmi (bár mikor a múltkor a főnevet sikerült múlt időbe tennie, valamint az igéket ellátnia névelővel, kicsit meginogott a dolog). Ma azonban olyan élményben volt részünk, ami nem mindennapi.

A nyelviskolába folyamatosan érkeznek új emberek, be-beülnek 1-1 órára. Tegnapelőtt pl. jött egy fekete lány, aki pár napja érkezett Genovába, és csak franciául beszél (ezt így azért mégse mondanám, mert erősen kell koncentrálni, hogy kihalljuk a beszédéből: francia szavak ezek). Valószínűleg kurvának jött ide, de ma már pl. nem is jött be órára. Egy másik feka srác is szerdán tűnt fel először egy zebra-leopárd mintás dossziéval és enyhe izzadságszaggal. Ő angolul kommunikál, de szintén valami brutálisan érthetetlen kiejtéssel. Mai bejegyzésünkben ő a főszereplő.

A prepozíciókkal foglalkoztunk, és megbeszéltük, hogy az országnevek és földrajzi nevek elé IN prepozíció kerül, városok elé meg A, ha ezt meg ezt akarjuk mondani. A feladat az volt, hogy volt egymás alatt kb 8 mondat, hiányoztak a prepozíciók, és csak országnevek meg csak városnevek akadtak, eléjük kellett hát tenni, hogy IN vagy A. Firezne, Venezia, Berlino, Germania, Francia, Roma, Italia, stb. Na ez még ment mindenkinek, Musztafa is boldogan kiabálgatta: IN! A! Giusto, OK, kaptuk a visszajelzéseket. És akkor a mappás srác: Scusi, what does it mean: in Italia? Stefania higgadt, kedves válasza, It means, in Italy. Srác: ok, but what does it mean, Italia??? Stefania kicsit kiakasztotta a szemeit, Petitől megkérdezem, ugye nem azt kérdezte a srác, amire gondolok? Erre komolyan rám néz: ne röhögj. Stefania közben szépen elmagyarázta neki, hogy ez egy országnak a neve, ezért kell elé IN. Vagy nem akarta elhinni, hogy nem tuja ez a derék fiatalember, hogy hol van ő most, vagy csak úgy akart csinálni, mint aki félreérti az egyértelmű kérdést: mit jelent, hogy Itália? Peti megjegyezte, hát igen, jó ezeket a dolgokat még az elején tisztázni. (Mondjuk még a kikötőben. Afrikában. Vagy legalább a hajóúton. Vagy lehet, hogy nem is ide akart jönni? Csak megkérdezte: ez már Amerika? Mire a tengerészek összenevetve válaszoltak: Yes, good luck!)

Ezen a helyzeten nem lehet egyszerűen átugrani, valahogy mégiscsak értelmeznünk kell: nem tudja, hogy hova jött? Esetleg ők is Olaszországnak hívják Itáliát, és ugye nem túl azonos a hangalak; vagy amit szeretnék gondolni: nem is ezt akarta kérdezni. De akkor mit? Annyira egyszerű volt a feladat, hogy tulajdonképpen semmilyen kérdés nem merülhetett fel. (Hacsak ez nem.) Városnevek, essere ige (létige) ragozott alakjai, és a hiányzó prepozíciók… Sikerült tisztázni, hogy ez egy országnév, és a srác meggyőzően bólogatott annak jeléül, megértette. Csodáltuk Stefaniat, hogy mosoly vagy gúnyos hanglejtés nélkül meg bírta állni. Még az arcizma sem rezzent. Mondjuk másodpercekig meg sem mozdult, a srácon hagyta elcsodálkozó, értetlen tekintetét, és hihetetlen jó volt elkapni ezeket a pillanatokat.

Az elkövetkezendő pár percben a nyájas (bocsánat) érdeklődő arról olvashat, hogy főhősünk milyen arc-püspöklilító helyzetekbe tud kerülni annak köszönhetően, hogy az ember beszédhelyzetekkel próbál érvényesülni.

Mint megtanultuk szépen az egyetemen, a kommunikációs helyzet a következő: van egy feladó és van egy címzett. Létezik egy üzenet, melyet a feladó a címzetthez szeretne eljuttatni, ezért létrejön egy szituáció, avagy beszédhelyzet. Az üzenet egy csatornán jut el a címzetthez, mely ugye többféle lehet, a kommunikáció típusától függően. Edina néni szerint leginkább a levegő. És ugye kódolnunk is kell üzenetünket, hogy minél sikeresebb legyen a megértés. És az üzenet eljut a feladóhoz, és ha arról van szó, szerepcsere történik: az eddigi feladóból címzett lesz, s az eddigi címzett feladóvá, beszélővé válik.

Az elmúlt 2 napban szerzett lelki töredezettségem annak az egyszerű helyzetnek köszönhető, hogy én voltam a feladó. Ha vesszük a legegyszerűbb helyzetet, hogy a címzettet ismerem, a csatorna valóban a levegő, mert mondjuk velem szemben ül, akkor is számtalan probléma adódik, merthogy ugye a befogadó sosem azt fogja érteni, amit én mondok, sőt, én is csak a legritkább esetekbe mondom azt és úgy, ahogy gondolom (nem őszinteség, hanem nyelvi-gondolati korlátok), és mondjuk még ha nagyjából arra is reagál a másik… hát mégis ritkán érezzük zökkenőmentesnek a kommunikációt. De hogy engem már ez is meg szokott viselni, és izgulok és stresszelek, mielőtt idegeneknek bemutatnak, stb, és utána olyanszinten bénának és idétlennek érzem magam, hogy csak na. Pl. mikor P. anyukájával meg Andrással először találkoztam, éééén a nagytestű emlős egy megszeppent csókolommal köszöntem, és olyan gyorsan elhúztam a csíkot, ahogy csak lehetett. Dehogy ekkor már elmúltam 20. De mikor nektek is be lettem mutatva, hát akkor is… borzalom rá visszaemlékeznem. Na mindegy, kanyarodjunk vissza a populáris nyelvfilozófiával kevert AntalnéSzabóTyúkanyóÁgnes-féle kommunikációelméletéhez, ami nagyjából egy nagy fos. A lényeg: magyarul is nehéz, ismerősökkel is. Idegenekkel rossz. Idegen nyelvű idegenekkel még rosszabb. És nagyjából mostanában tartok ott, hogy próbálnám magamban olaszul mondogatni a mondatokat, de egy csomószor francia fordulat jut eszembe, és az angol is be-beugrik, persze magyarul se soha semmiből nem a legegyszerűbb mód, hanem a háromszorosan összetett, alá-felérendelt és 3 igeidőt használó feltételes módú mondatok.

De ilyenkor elgyakorlom magamban a szituációt. Múltkor megálltunk a húsos pult előtt, és mivel már előző két alkalommal Péterre hárítottam a feladatot: kérjen 20 deka darált húst, megpedzette: kéred te? Mondom nem, nem merem. (Otthon se merek húst kérni.) De aztán elpróbáltuk, és mertem, sőt, az is eszembe jutott, hogy nem kérek mást, köszönöm. Sikeres helyzet. De persze többnyire nem lehet ilyen egyszerűen elintézni semmit. És mivel mindkettőnknek akadnak gondjaink az új helyzetekkel és az azokban való spontán, keresetlen viselkedéssel (tanulságos lenne első telefonbeszélgetésünk ide illusztrációnak), így nem kerülünk ki a helyzetek többségéből elégedetten.

Pár hete egy amerikai családnál voltam bébiszitterkedni, akkor voltam ott másodjára. Az iskolában mi brit angolt tanultunk, és bár voltak amerikai tanáraink, megállapítottuk, hogy az amerikaiak ugatják az angolt. Nicole-ék is ugatva beszélnek angolul, és roppant kínos harmadjára visszakérdezni, vagy a nem eldöntendő kérdésre bólogatással válaszolni. A múltkor éjfél után értek haza, és eléggé fáradt voltam már addigra. Előtte egy óráig azon gondolkoztam, hogy hogy van a köhögni, és mivel nem jutott eszembe, arra jutottam, nem mondom meg az anyukának, hogy elég csúnyán köhögött a kislány. De valami hülye idegem mégis belekezdett a mondatba, és végül is megértette, mert elkezdtem köhögni, de ciki volt. Aztán a hogylétemre vonatkozó rutinkérdéseket olyannyira nem értettem meg Brian szájából, hogy inkább megkérdezte olaszul. Va bene. Szóval olyan béna voltam, hogy meg voltam róla győződve, hogy azt hitték, drogozok, és soha többet nem hívnak. Aztán mégis hívtak, szóval megyek ma este is, de már két napja azon vagyok ideges, hogy egyrészt Briannal ne találkozzak, mert ő ráadásul még zavarban is van mindig, másrészt hogy a gyerekek remélem, nem beszélnek még perfekt angolt. (Eddig még csak alvó állapotban láttam őket.)

Node nem emiatt kezdtem bele az egészbe. Tegnap és tegnapelőtt egy ismerősnél voltunk dolgozni. A lakótársunk 60 éves szerelménél. (Erről majd máskor.) Állítólag műkereskedelemmel és műértéssel foglalkozik (de ez nem mindig volt egyértelmű a felhalmozott dolgokat látván), van galériája is. Genovától olyan fél órára a hegyekben van egy raktárépülete, oda gyűjtögetett mindenféléket: festmények, keretek, költözéses dobozok, cserepek és egyéb apró szarságok. Kedden kivitt minket, mi pár óra alatt olyan rendbe szedtük az egészet, hogy teljesen el volt ámulva. Mi meg napközben olyan jókat szórakoztunk az ott talált tárgyakon meg a néha betévedő öreg bácsin, hogy csak na. Egész jó nap volt, és kiderült, hogy egész korrekten fog fizetni is (ha egyszer fog). Tegnap viszont már ő is kint volt velünk, mi hordozgattuk neki a dobozokat és segítettünk selejtezni. Ő csak olaszul beszél. Engem annyira frusztrál, hogy szinte nincs reakcióidőm, mert ezt a felfogási sebességet én nem nevezném annak, és hogy sose jut eszembe semmi egyszerű mondat, amivel bebizonyíthatnám, hogy 2 hónapja már tanulom ezt a tetű nyelvet, hogy nem igaz. Tegnap hazajöttünk, kiszálltunk a kocsiból a zsákmányainkkal (egy csomó ajándékot kaptunk). Kicsit megtörnek ezek a kommunikációs kudarcok.

Ma voltunk olaszon, merthogy nem kellett ma mégse kimenni a raktárba. Egy újabb múlt időt veszünk, imperfetto, és kérdezi Stefania, hogy értjük-e a különbséget a passato prossimo meg az imperfetto között, és néz rám. És akkor én angolul kinyökögöm, hogy hát majd meg kell tanulni, de nem olyan könnyű, mert magyarban csak egy múlt időt használunk, dehogy a metódusa hasonlít az angoléra meg a franciáéra, és hogy azt is meg lehet tanulni, és talán így könnyebb, stb. Hmmm, tanultál franciául? Ühüm, de már rég nem használom, elfelejtettem mindent (valójában soha nem is használtam, az a 6 év annyira volt elég, hogy magyarosan fel tudjak olvasni egy francia szöveget, meg pár mondatra, amit sose használ senki). Hát de biztos visszatérne a tudásod, ha kint lennél Franciaországban. De addigra én már olyan vörös voltam, mint a rák. Mosolyogtam, és mondtam, nem hiszem, majd lesütöttem a szemeim a lapra. Aztán hazajöttünk, felhívtam Pannit, de arra is edzenem kellett, és közben sem volt túl gördülékeny… Majd a kedvenc helyzetem, amin egy hete agyalok: felhívni a főbérlőt, hogy nincs munka, kauciót lelaknánk, megyünk haza, kereshet mást, hozhat mást, stb. Ezt Peti szerint nem illik sms-ben elrendezni , szerintem illett volna,merthogy tudja az előzményeket, de hát mégis tudom, így a korrekt. Elpróbáltam a jelenetet, kimondtam az angol mondatokat, és felhívtam. Gyorsan elmondtam, persze az egész egyetlen, egyeztetetlen mondat volt, mely át-és átszőtt volt áj dont nó-kkal, szóóó-val és kínomban elmosolygott szóvégekkel. Utána Peti gratulált, hogy ügyes voltam.

De hogy ami már végképp sok volt, az az alábbi jelenet. Sanyink levágatta a haját, amiben mindössze annyi érdekesség van, hogy múlt csütörtökön ment haza, ma érkezett, és én tegnapelőtt azt álmodtam, levágatta a haját, és pont ugyanilyen hajat álmodtam neki. Mondtam ezt Petinek, és mondta, hogy szerinte nyugodtan meséljem el ezt neki is. Mert azért alapvetően szeretnénk vele kommunikálni meg minden, hát mondom, jó. Összeszedtem maradék kommunikációs bátorságom, és miközben csináltuk a kávét, megosztottam vele ezt a kis álom-történetet, meg megdicsértem a haját, hogy milyen jó, meg minden, és akkor már éreztem, hogy vörösödök, és nem jut eszembe semmilyen szó vagy fordulat, amivel befejezhetném, és bejöttem, erre Peti: mitől vagy ilyen vörös?

Hát normális ez? Én már sose fogom tudni ezeket gördülékenyen, zavarbajövetel nélkül intézni?

Feminim stílusomat ellensúlyozandó, ezúttal – többek mellett – az itt kapható sörökről lesz szó. Mint az látható, a kínálat némileg eltér az otthonitól, nemcsak a márkaösszetételt, hanem a kiszereléseket (0,66/üveg) tekintve is. Dominálnak az olasz márkák, még akkor is, ha sörök dolgában nem bizonyul igaznak az az általános tapasztalatunk, hogy az azonos minőségű – vagy sok esetben jobb – olasz termék jóval olcsóbb a külföldi cég (nem csak import) termékénél. Ez nem tűnik korszakalkotó felismerésnek, mert azt gondolnánk, mindenütt így kellene legyen, de én például tudok egy országot, ahol nem így van. A legismertebb márkák (Moretti, Nastro, Peroni, Dreher) nagyjából ugyanazt a jó minőséget hozzák. Itt még nem érezni annak az új tendenciának (vagy inkább eljárásnak) a sajnálatos következményeit, amivel otthon egyre több ismert márkát rontanak el (Stella, Löwen), ami kellemetlen utóízt eredményez és azt, hogy a szesz ízét külön érezni a sörétől.

Egyszer régen láttam valamelyik külföldi adón egy Dreher reklámot, profin volt megcsinálva, látszott, hogy nem Magyarországon készült (jóhogy, tengeri vitorlásverseny volt benne asszem). A logo meg a design is jobb volt (akkor még otthon sem ez volt, ami most), de hát biztos ott erősebb a verseny, jobban oda kell figyelni, gondoltam. Meg hogy: ez igen! Nem is képzeltem volna, hogy így nyomulunk a sörünkkel nyugaton. Hát nem is. Ez egy másik Dreher (balról a negyedik a képen). Ami nem tudom, hogyan lehetséges, hiszen az Unióban nem futhat ugyanazon a márkanéven hasonló termékbesorolású áru. Tehát sertésmájkrém vagy plazmatévé lehetne Dreher itt is (vagy ott), de sör nem. Úgy tudom. (Amit most így írok egyébként, azt mindet csak „úgy tudom”, mert itt nem tudok utánanézni semminek. Otthon sem tenném, de itt van rá mentségem. Lehet, ezért nem írok otthon.) Ráadásul nem pusztán azonos alakú szavakról van szó, mert a címkén jól látható, hogy ők is pont ugyanarra a Dreher Antalra (Anton Dreher) mutogatnak vissza, a söröknél kötelező elemként bemutatandó tradicionalitásra referenciaként. (Ezt nem értettem egyébként soha. Ha megvan a tőke, a szakértelem, az akarat, akkor nem hinném hogy 300 év kellene hozzá, hogy jó sört csináljanak.) Vagy lehet, hogy a fia, vagy az onokája. Itt 1773-tól indul a történelem, Gábor nyisd már ki légyszives otthon a hűtőt, és nézd már meg, hogy a magyaron milyen évszám van! Vagy még azt tudom elképzelni, hogy az olasz vállalatot is ugyanaz a dél-afrikai cég tulajdonolja, mint a magyart, és úgy gondolták, ez egy szép nagy adag hagyomány és ha igazságosan elfelezik, akkor is jut belőle mindkét derék (bravo) népnek elég. (Most a hagyományt egy nagydarab libamájnak képzelem, amire a mesterszakács épp egy utolsó, elégedett pillantást vet, mielőtt sóhajtana egyet és kettévágná.)

Amúgy a Tuborgot és a Bavariát egy hajszálnyival jobbnak érzem az olaszoknál, de erről csak a huzamosabb párhuzamos fogyasztás adhatna teljes bizonyosságot.

Aztán még vannak itt is áruházláncok, meg az ő márkatermékeik, azokon belül is a sör. Azért nem sörök, mert mindet ugyanott csinálják, és ugyanolyan egyszerű kis 0,66-os buciüvegben (nagyon tetszik) forgalmazzák. Kb. feleannyiba kerül (fél euro), mint a márkásak, de alcsonyabb az alkoholtartalma is (3,5 fok). Kissé jellegtelen ízű, és szerintem több a szénsav is, mint kellene, viszont mentes az olcsó sörökre gyakran jellemző gusztustalan, édeskés íztől, ami a világos sörtől szerintem teljesen idegen, vagy legalábbis az kellene, hogy legyen. Szóval iható.

És végezetül: ezt a megjegyezhetetlen nevű holland sört azért vettem, mert gyerekkoromban volt ilyen márkájú sörösdobozom (gyűjtöttem őket, mint akkor mindenki). Nagyon büszke voltam rá, Szocsiban kukáztam, elég ritka volt otthon. 8,5 fok, tehát tényleg „extra strong”, majdnem mint egy bor. Finom is, meg minden, de azért hosszú „baráti beszélgetésekhez” (ezt egy boron olvastam egyszer) nem ajánlanám. Szóval bebaszni szerintem nagyon szar lehet tőle.

Hamár bor, arról is egy pár szót akkor. Aki ránéz a képre, talán már sejti, hogy itt most nem a szomeliék (nem tudom, hogy írják rendesen) finomkodó hasonlatai következnek majd az érett málnáról, áfonyáról, meg hogy a százéves tölgyfahordók milyen aromát kölcsönöznek, és hogy bélszínhez meg lazachoz kitűnő választás.

Itt a kisábécében is lehet 120 Euróért bort kapni, de mi valahogy mégsem azt választottuk. Nem akartunk biztosra menni. Ne vegye el tőlünk senki a felfedezés örömét, önmagát a jó ízlés meghatározásának egyedüli letéteményesének gondolva, magas árcédulával kijelölve számunkra a helyes választást. Meg pénzünk sincs. Tehát rövid tesztem a 0-tól 61 eurocentig terjedő kínálatot veszi sorra. Merthogy ez annyiba került.

Vettünk egyébként többféle asztali bort is (csak azt), drágábbat is (nem sokkal), és örömteli tapasztalatunk, hogy ez a kategória itt teljesen mást jelent, mint otthon. Simán veri szerintem ez a legolcsóbb kis vörös is a hazai, olcsóbb, „minőségi” kategória jelentős részét, a szórakozóhelyek folyóbor kínálatát pedig 100%-osan.

Magyarországon lehet a borhoz cukrot adni (a jövedéki törvény által engedélyezett mértékben „javítani”), ami gyakran oda vezet, hogy egyszerre érezni az émelyítő édességet, és a pofaösszehúzó savanyú ízt. (És most csak arról beszélünk, hogy a bor szőlőből van.) Ezt itt nem lehet (megint csak „úgy tudom”). Itt még nem ittunk sem savanyú bort, sem émelyítőt. Itt az asztali bor egy jelleg nélküli, de zavaró mellékíztől és karcosságtól mentes, élvezettel fogyasztható valami. Itt nincs az a kategória, amit otthon többnyire az alföldi PET palackos undormányok képviselnek, így pl. a hajléktalanok sem adhatják ennél lejjebb. Tegnap is láttunk egyet. Izgatott sorbanállás után felszabadult, huncut mosollyal az arcán távozott a pénztártól három ilyennel. Biztosan azért, mert tudta, hogy ezt a bort nyugodtan tekintheti (főleg, ha a képet 90 fokkal elforgatjuk) az olcsó, de egészséges kompromisszumokon alapuló lerészegedés alaptéglájának. Erre aztán lehet építkezni.

Egyébként ugyanez az élelmiszerek többi részéről is elmondható. Egy szintnél nincs lejjebb, nincs 200 forint/kiló áron virsli, meg 899-ért savanyú, ragacsos trappista „sajt”. Mondjuk trappista sajt sincs. 700-tól indul a virsli, de az magyar viszonylatban már az 1000 forint feletti kategória minősége. Egyszerűen fogalmazva, úgy néz ki, itt a hivatalok nem asszisztálnak ahhoz, hogy az élelmiszergyártók állati takarmányt zabáltassanak az emberekkel.

Az ábécében, ahová járunk, legolcsóbbak ezek a sárga termékek. Egyszer nagyon nekibuzdultunk a spórolásnak, csupa ilyen termékkel álltunk sorba a pénztárnál, röhögtünk hogy milyen ciki, meg hogy mondjuk azt a pénztárosnak, hogy csak cikket írunk róluk, vagy a kutyának lesz, szereti a változatosságot, a sós keksz meg a mirelit leveszöldség a mindene, lever minket a lábunkról, úgy rohan, ha meghallja a zacskózörgést. Akkor lőttem ezt a csendéletet a konyhaasztalon. A design tényleg minden hivalkodást nélkülöz, pedig a multivitaminlé például egy csoda. Még a SPAR multilénél is jobb. (Mellesleg ezt töltik a pohárba a pult mögött a kávézóban is, gondolom hússzoros áron adva.) Ezen a méltánytalan helyzeten szerettem volna egy kicsit változtatni, és legalább egy kis CBA prospektus hangulatot varázsolni a kis installációm köré.

Tegnap álmodtam is. Illetve akkora hülyeség volt, hogy meg is jegyeztem. Winkler Róberttel álmodtam. Egy beszélgetős tévéműsorban szerepelt, tudtam, hogy az a Winkler Róbert, de nem egészen úgy nézett ki. Barna haja volt, ezen még túltettem magam, gondoltam megunta szőkét. Az arca is más volt, hasonló, de vékonyabb. Ezen már erősen hezitáltam, de aztán az az érvelés győzött, hogy nem mondanák a tévében, hogy ő, ha nem lenne ő. Pedig az ilyenfajta döntési mechanizmus nem éppen a biztos és helyes ítéletalkotás záloga. Főleg manapság, Magyarországon. Az a típusú beszélgetős műsor volt (azt hiszem, délelőtt vannak ilyenek), ahol meghívnak egy csomó embert, ülnek egy rakáson, közben valaki érkezik, valaki megy, a műsorvezetők beszélgetnek egy kicsit egyikükkel, aztán a mondat közepén faképnél hagyják, hogy „áááá, de itt van a vonalban egy újabb betelefonálónk, akinek a macskája ma reggel véreset vizelt”, vagy „ááá, de közben úgy látom készen áll a Lézer együttes Tiszatenyőről, hallgassuk meg őket”, aztán az első verse közepén lekeverik és reklámblokk. Verebes István faggatta Winklert, szokásos keresetlen stílusában, aki az elején még normálisnak tűnt, de aztán, mint egy vérbeli MLM ügynök, arról kezdett beszélni egyre hevesebben, hogy tudni kell eladni magunkat, és mindenkinek el kell adnia magát. És hogy ő ennek szellemében készítette el az új névjegykártyáját is, amit nem is habozott azonnal előrántani, és amin egyéb adatok mellett az állt a névnél, hogy: „Termékem: Winkler Róbert” Ja. Hosszú évtizedek fejlesztése.

olvasoink szerencsetlensgere ujra csak èn irtam, szoval ha nem èrdekel, leeht visszaugrani:

Nézzükcsak (2008.március 11.)

Apukám szerint teljesen rosszul fogom fel az egészet: ő nem érti, miért nyüffögök, eddig nekem még minden sikerült, és teljesen fölösleges, amit csinálok, és amúgyis, világot látni jöttem, nem?

És de. Csak ugye jobb lett volna, ha mellette van munka, és nyugi,nem lovalom bele magam ezen a fórumon is abba, hogy mit jelent a barátság, segítség, felelős gondolkozás, s a többi, de ugye más elképzelésekkel indultunk volna útnak, ha nem „ÓÓÓÓ, tutibiztos, hogy lesz melótok” ígéret hangzik el még indulás előtt két nappal is. Szóvalhogy drága így világot látni.

DE. Ha egy olasszal nem olyan helyzetben találkoztunk eddig, hogy annak fizetnie kellett volna nekem, az nagyon aranyos és segítőkész volt. Ma is pl. Elmentünk reggel egy munkaközvetítő irodába. Kérdezem a nőt, beszél-e angolul. Serényen bólogat. Elmondom neki, hogy csak angol nyelvű önéletrajzom van (mind a 4 sor angolul van benne), és hogy azt máshol nem nagyon fogadják el, nemtudom, gond-e… esetleg ide leadhatom úgy is? Tudtam, vagyis sejtettem, hogy azt mondja, hát ide is olasz kell. Erre mosolyog rám és nem mond semmit, de még csak nem is bólint. Semmi válaszreakció. Na akkor itt tértünk át végleg Peti regisztrációjára. A nő hadart és elharapta a szavak utolsó harmadát, és voltak kommunikációs hézagok, szóval mikor kijöttünk, akkor, húhallod,ez de szar volt. Elindultunk a következő iroda felé. Namármost. Itt az arabok, indiaiak és négerek egy része abból próbál megélni, hogy esős időben esernyőt, napos időben papírzsebkendőt/karkötőt/esernyőt árul, a technika a következő: piros a lámpa, sok ember várja, hogy zöld legyen. Az ember megáll 20 centire tőled, és könyörgő arccal eléd tol egy 60 darabos papír zsebkendő-készletet. Működik a jól bevált módszer: no, grazie, majd nem veszek róla tudomást. De ma valami miatt sokáig volt nagyon piros a lámpa, és sikerült Peti kezébe nyomnia egy karkötőt, mire mondtuk, hogy nekünk sincs pénzünk, haven’t got job, nem….köszi. Dedede, prego. és ment tovább. Olyan kínos volt, aztán Peti ott fogta, hogy akkor mit csináljon vele, mondom ne vedd fel, ránk ragad végleg a szegénység. Zsebre tette. Aztán az újabb irodába tök kedves volt a csaj, emlékezett ránk, hogy mi már voltunk itt, és hogy Petinek milyen sokat javult az olasza. A következő mondatból sikerült ezt leszűrnie: Bon giorno, io cerco lavoro in Genova. (Jónapot, munkát keresek Genovában) + ki tudta tölteni a regisztrációs lapot, jó helyre írta, hogy mikor született, és beikszelte, hogy jó a fulltime és a partime is. Na mindegy. Amúgy közben figyeltem, hogy előttünk egy kőművessel beszélt. És habár mindkettőjüknek olasz az anyanyelvük, „non ho capito” és ilyenek sűrűn hangzottak el. Szóval utána mentünk olaszra. Nagyon aranyos a tanárnőnk, egy tündér, bár ma is kint volt a segge. Seggestündér. Már a múlt időnél tartunk. Azért otthon nem jutottunk volna el idáig ennyi idő alatt – ráadásul jól érezzük magunkat az órákon, ingyen van, és a tanárnő sokat segít. A csoport is nagyon aranyos. Nincs egy nagyképű vagy egy gonosz, arrogáns arc sem. Musztafa nagyon aranyos, bár még mindig nehézfejű. Ma pl. egy főnevet sikerült múlt időbe tennie, és nem értette, mi ezzel a gond. Mindenki nevetett, de nem rosszindulattal, hanem őszinte kedvességgel (nem rajtad, veled nevetünk. jó, de én nem nevetek). Jó volt. Múltkor hozott sütit is. Nagyon megsajnáltam. Egy műanyag tálcán volt 5 linzer, és mindegyiken valami tojásfehérje-cukor sülthab. És mindenkit végigkínált, és olyan jó szívvel hozta. Csak a dél-amerikai sertés-wombat-lány kért, senki más, de ő kint hagyta az asztalon, majd mikor ment el, láttam, hogy nézi, hogy most illik-e ezt visszavenni, vagy hagyja-e ott, végül csak a dobozát vette el, kidobta, majd elköszönt. És nem ette meg senki a sütikét, neki meg… szóval biztos szerette, meg biztos neki sincs minden nap pénze egy doboz sütire, meg minden.

Na a sertés-wombat. Szóval annyira csúf az a lány, és annyira amorf, hogy ha az lenne a feladat, hogy álmodj meg egy nagyon csúnya emlősállatot, akkor se tudnál ilyet elképzelni. A formája olyan, mint egy fejre állított körte, meg abba két vastag Xláb, barkója van, hosszú pár szál zsíros haja, széles, lapos nagy feneke, még szélesebb csípője, utána hurkák és serdülő mellek váltakoznak. Hát valahogy így. Spanyolajkú. És állandóan mondja ő is a megfejtést.

Van egy sokat mosolygó, kedves kínai lány, akinek a 3 szótagúnál hosszabb szavak folyamatos(=nem szótagolt) kiejtése sokadik próbálkozás után is rendszeresen kudarcba fullad. De nagyon kedves, és hát tényleg, az ő nyelvüknek aztán semmi köze az olaszhoz, és angolul tök jól beszél, biztos irtózat nehéz olaszul tanulnia.

Szóval olasz után hazajöttünk, utána mentünk netezni a kedvenc indiaimhoz. Ő az, akit első alkalommal valószínűlzeg jól megsértettem. Mivel itt senki nem beszél angolul, megkérdeztem tőle, hogy beszél-e egy kicsit (!) angolul. Erre ő: nem, nagyon jól beszélek angolul. És te? Honnan is vagy? Ungheria? Te beszélsz angolul? Mondom nevetve, én viszont csak kicsit beszélek. De azóta is hozzá járunk netezni, kedves, Petit ma már jól háton veregette: Hello my friend, va bene? Mindig meglep amúgy valamivel. Általában valami indiai zenét hallgat (Ágika, a po-po—po-póóókember ehhez képest semmi), és így nyom rá egy diszkrét vokált. Ma meg pl. olyan turházásos-hányásos hangokat hallatott, hogy olyat… otthon is csak a legundorítóbbak tudnak. De hát felőlem krákogjon. Nem nekem kell vele élnem.

Aztán hazajöttünk, vártuk a tulajt, hogy tárgyalhassunk és fizethessünk. Annyira imádok már pénzügyekről angolul dumálni, meg annyira megy is !!!!. Szóval: hát van egy kis problémánk, vázolom státuszunk pár szóban, éshogy a lényeg, áprilisban, ha lehetne, a kauciót fel is használnánk, ha van munka, májusban maradunk, ha nincs, akkor mennünk kell. NO problem, mondja rezzenéstelen arccal. Mondom, really? és tényleg nem, és akkor beszélgettünk. Én tisztára arra voltam felkészülve, hogy az a pénz az ugrik. És annyira jófejek voltak, meg minden, hát szóval…Megállapíthatjuk a következőt: ha egy olasznak (tetézzük: katolikus) pénzt kell kiadnia, akkor egy sóher köcsög. Ha nem kerül szóba a pénz, akkor szimplán segítőkészek, van mit tanulunk. Viszont, ha te fizetsz egy olasznak (indiainak), akkor… tuti a jó közérzet, barátságos hangulat, a szívélyesség.

Elmentünk sétálni, és hát gyönyörű itt minden. Igazából, amikor süt a nap, akkor megunhatatlan a nézelődés.

Főztem, egyre jobb vagyok. Tegnap palacsintáztunk, egy kimaradt, azt neki adtuk Sanyinak, és ott csámcsogott annak jeléül, hogy finom. Mintha a hümmögve csámcsogás nemzetközi jele lenne annak, ha valamit finomnak találunk. Mondjuk megértettem, szóval.

Georgiana, a román lakótárslány pedig flúgos. Takarítási mániája van, és dirigál, és … legjobb szó az rá, hogy flúgos. Múltkor elkezdett rinyálni, hogy peti miért délelőtt fürdik, mert ő havonta egyszer itthon alszik és akkor ő f10kor fogat akar mosni, mert dolgoznia kell, és Sanyi is egyetemre jár, olyankor mi ne használjuk a fürdőszobát. Nyeltünk, ok, végülis semmi dolgunk, deamúgymeg kapja be. Erre ma nekünk 10 előtt kellett elindulnunk, peti kiment pisilni meg fogat mosni, erre ez a liba megáll a fürdőszoba előtt, mutogat az ajtóra, és valami torz-csodálkozó arcot vág, hogy miértisvanbent peti a fürdőszobában? én ránézek, mondom, mert használja. jaaaaa, az más. láthatta, hogy kicsit ideges lettem attól, hogy már pisilnünk se szabad f10 és 10 között??? majd kimegyek fogat mosni, sietek nagyon, erre odajön hozzám, hogy ne legyek rá mérges. hát ez totálhülye. mondom, nem vagyok, csak sietünk, mennünk kell. demondjukhatalán nem parancsnokosodna vagy tudomásul venné, hogy mi is annyit fizetünk a lakásért, mint ő, és hogy ha az ember másokkal lakik, akkor valami minimális türelmi időt adhatna… első héten azt tette szóvá, hogy ő nem szereti, ha fogkrémpöttyös a tükör, és hetente 1-2 alkalommal ki kell takarítani a lakást, majd elkezdte mindig előttünk látványosan kitakarítani az egészet, minimális rugalmasság nélkül. Semmire nem tudott 5 percet várni, és ha valamit letettem valahova, akkor azt arrébb tette. De még a fürdőszobában a szappanom is mindig átpakolta arra a helyre, ami neki jobban tetszik. Mondjuk szerintem meg a szappannak a kézmosás közelében van a jó helye, ő meg mindig eltette onnan.

.

mèg mindig nincs semmi

nem hiv senki, csak a perverzek, hogy ràèrek-e

Peti pedig regisztràlja magàt a munkakeresos helyeken...

ennyi.

nincssemmi. tanulunk, keressuk a munkalehetosògeket, ès probàlunk minèl kevesebb pènzbol jol lakni. àltalàban sikerul.

nevetunk is azert sokat, ès sokszor "meggyonyorkodjuk" a vàrost.

szoval ezek vannak vagy nincsenek.

màs:

az ut kb 16-17 ora volt, de mi vonatoztunk.

màrciusban nem megyunk haza. ha nem elsz munka, akkor màjusban ugyis haza kell, ha lesz, akkor nyàron talàn làtogatunk. addig gyere làtogatoba te is:D

hàt ennyi volt, udvozlunjk mindenkit

akkor ez most JUDIT, aki majdnem olyan jo, mint egy noironak tituàlt fèrfi(iro) (dicseret akart lenni?:D)

Újabb tapasztalatok…

Volt az a telefonhívás, a nő, akinek a pici gyerekére kell vigyázni, a 3 hónaposra. Kint laknak az egyik külső kerületben, van pénz… Szóval megbeszéltük, hogy ma este 6ra kimegyek. Petikével kisétáltunk 3 órás út, de gyönyörű ez a város… a tengerpart, meg az egész …építészetileg egy olyan harmonikus, homogén egész, gyönyörű. Majd lesznek képek

Szóval kiértem, és felmentem. Egy 17 hónapos kislány, aranyos, meg egy 3 hónapos baba, meg egy mosogató-vasaló rabszolga. A nő leültetett, és kb 8-10 percet beszélgettünk. Ezt hívják úgy, bármennyire is utálom ezt a szót: pofavizit. De kis megbízhatóan néztem ki, meg minden. Szóval a lényeg: telefonban megegyeztünk, hogy ha nem tud 600-at adni (ami szintén nem sok), akkor ok, legyen 550. Megbeszélte velem és Pannival is – angolul és olaszul is. erre most: Maximum 500at tud adni… Mondom, esetleg (a már megbeszélt) 550? Nem, mert van a takarítónő is, és őt is kell fizetni. (nem hiszem el, hogy ezeknek 50 euro jelentene bármit is. nekem egy heti kaja, sőt.) Mondom, hát jó, mivel nincs munkám, úgyse mondhatok nemet. AZ idő: reggel 10től este 5-6ig, a nagy gyerek bölcsiben van (nem tud még beszélni mondjuk), csak a picivel kell segíteni. Viszont az anyukája (a nagymama) sűrűn ott lesz segíteni. Nahálaistennek. De mindegy, jobb a semminél. Tudnék-e velük menni júliusban nyaralni? Hátmondom, mittudomén, hol leszek júliusban, de ha itt leszek, nemgond. (….)

Naszóval, megbeszéli a férjével, mert rajtam kívül van még 2 játékostárs a vetélkedőben: egy bolgár nő, meg egy olasz csaj. és majd holnap felhív (namondjuk vagy van, vagy nincs. peti szerint csak a pénz lealkudása miatt mondta; vagy lehet, hogy csak szimplán nem voltam szimpatikus neki, és így könnyebb lesz lekoptatni). várom majd a hívást, remélem, nem úgy fog hívni, mint luisa pénteken.

itt mindenki faszari? vagy ezek is keresztények? itt csak a gazdagok alkudnak? nem lett volna kicsit korrektebb nem úgy előadni a múltkor telefonba nekem meg panninak, hogy tuti az egész, csak mikor tudok már kezdeni, HANEM, hogy van még rajtam kívül más jelentkező is?

vagy én vagyok a hülye balfasz? nemisbalfasz, inkább az „eu-s bevándorló”, aki úgyis kiszolgáltatott, szóval lehet rajta spórolni 50 eurót. dehogy ottehetek. na, ezt már ismerem. a sós vízben főtt rizsnél nincs is jobb. múltkor luisa elkezdte nekem magyarázni, mi az a rizs. hátbazmeg, tudommiaz, hónapvégén nálunk is előkerül KÖRETNEK. leves után. hús mellé.

amúgy volt már még egy ilyen tapasztalatunk. jött a főbérlő, mutattuk neki, hogy a kis albánja nemigazán szerelte meg az ajtót, hiszen a rugdosás nem bizonyult elégnek, mivel: az ajtón szar a kilincs, egyszer be lett csukva, de valszeg leesett a kilincs és be kellett rúgni, viszont ment vele a fal is, és most konkrétan nincs mibe belecsavarozni, szóval hiába rugdossa az ajtófélfát, attól bizony nem lesz neki fal. nahmindegy, mondtam, hogy mondta a kisember, hogy majd jön, de azóta sem ért ide, éshogy az ajtót chiudire, to close, ehhh. oh, majd emlékeztetjük. viszont – és akkor bekukucskált az ajtón nevetve – jó nagy a szekrény! hátigen, ezt kár lenne tagadni, de hogy jön ez ide? van magyarországon is szekrény, sőt. nagy szekrények is vannak otthon, sőt, tükrösek is, de ilyen csúnyák… és képes volt mint valami kuriózumot beállítani ezt a nagy batár szart. és van nálunk melegvíz is, meg ruhát is húzunk a pucér seggünkre.

visszatérve: lehet, hogy én vártam sokat. vagy várok még mindig. kevesebb önzőséget, több korrektséget, partnerként kezelést, ha már valaki a gyerekét rám meri bízni, nemistudom, van-e ennél bizalmibb munka. és mondjuk a pénz a legkevesebb ebben az esetben, mert 500 meg 550 között nem nagy a különbség, és még mindig jobb, mint a 320, csak ez a látványos cigánykodás, ez a minden nagyvonalúságtól mentes gazdagság; az, hogy megegyezünk valamiben, és akkor utána csak én emlékszek arra? arra, hogy fél nap munka lesz luisánál, és tud többet is fizetni , majd mikor erre rákérdezek, hülyének néznek? ittis, az 550, és megint hülyének néznek? mintha olyan kurva kényelmes dolog lenne a fizetésről beszélni, még akár az anyanyelveden is, nemhogy így…

nemtudom, mi lesz, ha itt mindenki ilyen. voltam egyik este egy amerikai házaspárnál, na azok nem ilyenek voltak. ott az anyuka a lelkemre kötötte, hogy ha sír a kicsi és 5 percen belül nem nyugszik meg, hívjam mobilon, és egyébkéntis, ha éjfél tán jönnek, felhív. 0:10kor telefonál, hogy lent várnak, hívtak nekem taxit, és menjek. lementem, kezembe nyomja a 40 eurót, ami szép kis órabér azért, hogy üljek egy kurva kényelmes kanapéban és hallgassam: sír-e valamelyik (nem sírt), és közben befejezzek 2 könyvet is. 3és fél órányi munka, meg a taxi ára.

2008.02.26.

A szekrény megbosszulta magát. Guggolásból felállva mintegy 10 centis sebet ejtett a hátamon.

A nő nem hív. Nem tudom, fog-e egyáltalán. de kb 8tól várom, hogy hívjon.

nnnna akkor olasz. kezdjünk neki, arra az esetre, ha vki megint megkérdezné, hogy hogy állunk az olasszal. Kaptam tanácsot: petivel is beszélgessünk olaszul. háthogyne. ha egy szerelmespár annyit beszél egymással, mint mi, azt igen nehéz megoldani azzal a szókinccsel, amit eddig magunkra szedtünk (papucs, víz, kell, fürdőszoba, sör, bor, kenyér, tévé, és ilyenek)

2.

Olaszozok. Már tudom az igeragozást mindhárom igevégnél, fontosabb igéket megtanultam( aludni, érteni), tudom a névelőket, és az andare rendhagyó igét ragozni.

A nő nem hív.

Viszont közben megy az MTV. Jovanotti. Hogy igazán őszinte legyek, nem értem, hogy hogy lett ő sztár meg ilyesmi. A hangja üres, a számai unalmasak. Viszont szarul néz ki. Szóval nem értem, hogy hogy lehet, hogy így „világsztár” lett. Az a pár híres száma, ami otthon is megy, hát… Na és hétvégén voltak a klippjei összegyűjtve, és épp petinek is itt értetlenkedek, egyszer csak: hmm, ez meg olyan, mint a régi négyes-hatos villamos az Okotogonon. És akkor olvasom: bélyegzőkészítés, stb. Nahát, ez Bp. Jó, valszeg ez csupán nekem volt újdonság, hogy 2006-ban ez a szőrös olasz otthon, nálunk forgatott klippet. De… jó, vagyis furcsa volt látni. Ezzel együtt sem került közelebb a szívemhez.

A másik, amin ma felkúrtam az agyam, az a living in darful klippje. Attól a számtól amúgyis hülyét kapok, nemértem, hogy lehet azt olyan sűrűn játszani, és a szövege is… és akkor a klippje meg. szereznek valami civilizáltabb afrikai törzset, szabályos fogsorú néger kamaszlányokkal, vidám ruhák. Labdáznak, és belenevetnek a kamerába. láthatólag élik életük, boldogan. látjuk, hogy nem egy rózsadomb, de azt is, hogy valószínűleg itt a szegénység még viszonyfogalomként is totálisan mást jelent, mint a civilizált országokban. és odamegy ez a fehér pöcs, és napszemüvegben elkezd nekik énekelni meg gitározni, azok ettől zavarba jönnek, de azért táncolnak. felhívjuk a figyelmet az afrikai szegénységre, kurvasok pénzt és hírnevet szerzünk ezzel, majd otthagyjuk őket, miután megmutattuk, mi az a napszemüveg meg armani farmer. persze ez is a keresztény missziózással kezdődött; és mostmégcsak nem is a globalizáció-ellenesség, hanem ez a rohadt képmutató pofátlanság.

No azota se telefonalt.

nem beszelunk meg mindig olaszul.

Ma nagyon rosszkedvvel, fáradtan és szomorúan mentünk nyelvórára, de gonosz és mások kigúnyolására hajlamos lelkünk hamarosan talált okot a vidámságra.

A tanárnőnk testalkatára vonatkozóan, általánosságban leginkább azt tudnám mondani, hogy érdekes. Ráadásul a kényes pontokat biztos érzékkel torzítja még tovább az öltözködésével. Ma például, a fénymásoló fölötti hajlongás közepette, az egész! bugyija kint volt a fenekén, a komplett seggvágányával együtt úgy, hogy közben a nadrág nem csúszott le a bokájára. Szóval, tényleg érdekes.

Ma megint rendhagyó igéket vettünk, aztán ezekkel kapcsolatos gyakorlatok voltak. Ezek között bújt meg a többek felkészültségét próbára tevő feladat, hogy szegegezzük oda a kérdést Diegonak: akar-e egy sört (Offrite a Diego una birra. → Diego, vuoi una birra?). Előttünk tanácstalanul súgdolóznak a négerek, majd kiderül, minden világos, csak azt nem tudják, mi az, hogy Diego. Sajnos úgy felröhögtem, hogy hallani lehetett, ami sem szép nem volt, sem pedig veszélytelen. Igazából nem értettem miért pont ezen akadtak fenn, egy csomó szót nem értünk, és attól még meg tudjuk oldani a feladatot. Nyilván nem a sört kell megkérdezni, mit szólna Diegohoz. De mivel azért ők többé-kevésbé sikeresen megértetik magukat angolul is, gyorsan kiderült hogy „it’s a name, a person”. Ekkor kapcsolódott a témába, a szokásosnál is nagyobb fáziskéséssel Musztafa. Ő továbbra sem értette mi az, hogy Diego, mivel ő nem beszéli minimális szinten sem Shakespeare és Beckham nyelvét, csak musztafa-nyelven beszél és ért (utóbbival kapcsolatban vannak kétségeim), azon meg más nem. Őt a hazai oktatásban leginkább úgy jellemeznék, hogy „nehézfejű gyerek, de nagyon akar”. Ez például abban az idegesítő szokásban nyilvánul meg nála, hogy folyamatosan mondja előre az általa helyesnek vélt megoldást. Hülye, makogásszerű hangon, és többnyire hülyeséget, majd méltatlankodik, hogy miért nem jó, amit mondott. Meg abban, hogy hülyeségeket, lényegtelen dolgokat kérdez, belegabalyodik, és percekig a baromságait kell hallgatni mindenkinek. Szóval, az istennek sem akarta megérteni mi az, hogy Diego, hiába mondták, hogy „name” meg „person”, meg soroltak más neveket. Már belőlem is előjött a pedagógus, mondtam is J-nak, hogy én úgy csinálnám, hogy felírnám a táblára: Francesco, Giovanni, Carlo, Diego, majd raknék egy kurva nagy egyenlőségjelet és utána írnám, hogy Mustafa. De hát ugye, addig nem lehet továbbhaladni az anyaggal, amíg a fontos dolgokat nem tisztázza az ember, nehogy aztán a biztosnak hitt alapokra, kín-keservvel felépített tudás, majd kártyavárként (vagy WTC-ként) omoljon össze, mert hanyag felületességgel átsiklott bizonyos dolgok felett. Persze ne legyünk igazságtalanok, nekünk is meg kellett emészteni, hogy „person” és nem szőnyegbolt, de ugye legalább mi már ismertük valamilyen formában. Ott vettem tíz éve azt a szőnyeget, amelyik szembehelyezkedve a jelenlegi tudományos paradigmákkal, műanyagként mégiscsak úgy döntött, hogy elbomlik.

Szóval igazából nem akarom én Musztafát bántani. Rendes gyerek amúgy. Az lenne jó, ha ilyenből lenne több. Akkor nem kellene az a rettentő USA-NATO haderő a Közel-Keletre, elég lett volna Kovács Lászlót odaküldeni tárgyalni. Meg mondjuk Fekete Pákót, ha esetleg a kifinomult diplomácia mégis csődöt mondott volna, és emberkedni kell. Mindjárt aláírtak volna, egy mindkét fél számára előnyös, kétszáz évre szóló kitermelési megállapodást, meg egy szerződést a terület későbbi hasznosítására földfelszíni nukleáris hulladéklerakóként, hogy a kulturált Nyugatnak csak repülőgépről kelljen összecsomózott fülű teszkószatyrokban ledobálni az elhasznált fűtőelemeket.

És végezetül egy jó hír: mint ahogy az a képen is látható, Olaszországban ingyen van a pina:

2008-02-23

Hát ez a nő ez egy szarember. Tegnapelőtt éjjel hánytam, meg alig aludtam. elmentem tegnap reggel, végigcsináltam a kis 2 órámat, egy kisebb hányással, majd megkérdeztem, nekik nincs-e hányásuk meg hasfájásuk. Mondja, nincs, de látta is rajtam, hogy szarul vagyok. hallotta, hogy most valami vírus dúl: hányás, láz, fosás. mondom, hátremélem, nem ez lesz az én bajom. hazajöttem, és megbeszéltük, hogy mivel 2re kellene elvileg visszamennem, fél 2-kor felhív, hogy akkor hogy vagyok, tudok-e menni. nem mentem tegnap olaszra, feküdtem meg pihentem, elindultam, szépen kezemben a telefon, hogy várom, hogy hívjon, és mondhassam, már elindultam, minden ok. amúgy éreztem, hogy imbolyog a gyomrom, de petivel arra gondoltunk, biztos, ami biztos, péntek a fizetésnap, legfeljebb hamarabb eljövök. Csöngetek, mindenkinek a legnagyobb meglepetést okozva beléptem a lakásba. Őőőő, nem fáj a fejed, kérdezi a pici. nem, a hasam, és az is fájt eddig is. anyuka: hát nem maradtál otthon? hát nem, ez az utolsó nap, stb. baszott felhívni. elvittem a legkisebbet sétálni, és közben végig ezen agyaltam, hogy simán nem hívott fel, és simán nem adta volna ide a pénzem, megszervezte a délutánt nélkülem, és még én okoztam kellemetlenséget. hamar hazavittem a kicsit, majd közöltem, hogy szarul vagyok, szeretnék hazamenni. namost a meglepetés: jajj, hát nincs nála pénz, úgy tervezte, majd estefele lemegy a bankautomatához, és majd este ideadja a pénzt (úgy, hogy eredetileg nem is tervezett velem….) hát hogy csináljuk, hogy csináljuk. holnap reggel tudok jönni? nem, programom van. hmmm… hosszas agyalás után abban állapodtunk meg, hogy van egy ismerősének boltja itt a téren, és beadja neki, és majd értemegyek. hát ma megyek érte, és kurvára kíváncsi vagyok, lesz-e pénz, és levonja-e a péntek délutánt. majd közölte, hogy ha nem válna be a köv. család és még ő sem talált senkit, menjek vissza nyugodtan, meg bármire szükségem van… háháhá, leginkább a fizetésemre kéne. fizetésnap, és nincs nála pénz. simán meg akarta úszni fizetés nélkül, ezért nem hívott. még egy ilyen keresztény, álszenteskedő szarzsákot mint ez….

nem tudom, írtam-e már, de emanuellát én tanítottam meg puszit adni,

visszatérve hogylétemhez: tegnap hazajöttem ugye hamarabb, olyan 7től rámtört a migrén. még most is tart (12:44). szóval ilyenek ezek a napok, mindig van valami, amitől neméppen.

az „állásinterjú” áttevődött hétfő estére. azért eléggé kíváncsi vagyok, mit fogunk egymással kezdeni a 3 hónapos baba meg én. egy 3 hónapos babának az anyja mellett a helye. persze az is lehet, hogy félreértettem valamit.

2008.02.20.

Hát igen. Azért bizonyos dolgokban NEM TUDOK változni. egyszerűen nem tudom, hogy hogyan lehetne. ez az iszonyat enerváltság, ez szétbasz mindent. meg ez a szélsőségesség, meg ez az én. szóval egy kereszt vagyok. kitudja,meddig cipelnek.

felírtam címszavakat. kezdjük a női magazinokkal. először is itt nem olyanok, mint otthon. nem csak a dizájn, hanem a tartalom. eleve mondjuk 200oldalas egy lap, és ebből az első 20 kapásból értelmetlen és kiüresedett divatfotó (Blow up….). Utána jön a tartalomjegyzék, utána néhány cikk, és közben tömérdek reklám és divatfotó. minden lapban van legalább 1 cikk, ami a nyomor válfajairól szól: szegénység Peruban, cigányok az utcán, balkán, sokan élnek Kínában, és a többi. nem igazán értem még a cikkeket, de többnyire tesznek hozzá 1-2 képet, és azt kell, hogy mondjam, hogy jó képek. jó szociofotók. azért ilyet otthon nem nagyon látni a kiskegyedben. viszont ami szerintem döbbenet, az az, hogy mondjuk egy cikk felölel 3 oldalnyi szöveget, meg mondjuk van hozzá 2 oldalnyi fotó. a következőképp oldják meg: vörös nagybetűs cím, utána gey oldal szöveg, pici képpel. – ez van mondjuk a páratlan oldalon. a páros oldalon meg egy Dior reklám, mondjuk legyen napszemüveg. utána megint szöveg és kép a nyomorról, a páros oldalon pedig egy gyémántékszer. és ez így ment eddig mindegyik újságban / cikkel. azért ez a képmutatás és az undorító álszentség és cinizmus csúcsa. undorító. ehhez képest lófasz se, hogy luisáéknál ki volt téve egy cipősdoboz,feléírva: PERU. merthogy voltak kint tavaly, és most gyűjtenek….mert ott sok a szegény… hát nanemondd. közben megy a mosogatógép, a gyerekek tömérdek játéka mind préda, van egy villájuk a hegyekben, a férje annyit keres,hogy eltartja az egész családot, fenn tudja tartani a két lakásnyi genovai lakást, a villát a hegyekben, luisának nem kell dolgoznia, és milánóban is lakik valahol… akkor hol itt az az irtózatos tiltakozás a szegénység és az egyenlőtlenség ellen? vagy akkor mégis ezt hogy? és úgy látom, ez itt azért így megy. ja,meg a templom…!

amúgy már csak ma délután meg még két napot leszek náluk. a picikét nagyon megszerettem, annyira kis hálás, és az anyukáján kívül csak nekem ad puszit. imádnivaló, van kerekes fakacsája egy madzagra kötve, és azt szoktam vele húzattatni, ez az örömöm. tegnap mondta luisa: judit, you are so fantastic, i’ll miss you. hát én ennek azért örültem egy picit, vagyis jól esett. utána gondolkoztam, és biztos azért köszönget annyit, mert tényleg mindent megcsinálok, leszámítva a takarítást, mert van takarítónője. szóval nemcsak a gyerekek, sőt, velük kevesebbet vagyok inkább, de ez önzőség. sokkal könnyebb még akár a gumislepedőt is kivasalni, mint a nyávogásukat hallgatni. Minu kivétel.

még egy picit visszatérve a divatmagazinokhoz. szóval az a véleményem (esztéta), hogy borzasztó a divat itt. tulajdonképpen minden ruha, cipő, táska és ékszer olyan, mintha direkt a gazdag öregasszonyoknak tervezték volna, és valami ficam miatt a fiatalabb gazdag nők is ezt használnák. vagy vannak a kamaszok, na az viszont nemgáz. egész jól öltözködnek, bár engem zavar ez a túl igényesség, ez a sok kis hímringyó. na ez csak amolyan zárójel.

a másik a tévé. hamár a fogyasztásnál. itt rengeteg vetélkedő van. nem tudom, írtam-e már, de van egy olyan, amikor van 8 ember, kiállnak, és van a játékos. a játékosnak ki kell találnia, melyiknek mi a foglalkozása. mortadellakészítő vagy disznótenyésztő, vagymittudomén,mi. és komoly összegeket lehet ezzel nyerni. természetesen van itt is legyenönismilliomos, elég konkrét pénzekkel és egy irtózat hülye műsorvezetővel. amúgy itt szokás, hogy a vetélkedők műsorvezetői totálisan médiakurvává válnak. a műsor alatt van szünet, és olyankor egy kis párperces jelenetben 2 olasz libával ez a fickó bemutatja, milyen jó is az ilyen meg olyan nyílászáró, hány praktikus fiók van egy komódon, milyen szőnyeg mutat a legjobban bárhol, stb. akkor az olaszok nagyon szeretnek magukból hülyét csinálni. felnőtt emberekről van szó. beöltöznek iskolásnak, és valami végtelenül idióta vetélkedőbe mennek, ahol ha nem tudják a választ, óriáscsecsemőnek öltöztetett felnőttek egy tál pempőt csapnak az arcukba. meg még vannak ilyenek. ja, meg a 8. széria bigbrother megy, fergetegbuta fejekkel. és van dr house is. és ugye az természetes,hogy tudnak magyarul, vagyis, hogy otthon magyarul beszélnek. tudom, hogy ok, ez egy angolnyelvű sorozat, de az már csak természetes, hogy megosztják velünk is, magyarul. de az, hogy olasz szinkron van dr house-hoz, olyanszinten nevestésges és idegen, hogy … nem tudom elmagyarázni, de … kb ugyanolyan szar, mint az olasznyelvű rock. ez a nyelv már önmagában gesztikulál, anélkül, hogy látnánk. ehhez kellenek a mozdulatok. house sántán nem beszélhet olaszul, ez hülyeség. viszont láttunk a könyvesboltban könyvet house filozófiájáról. komoly dottorre-k és dottoressa-k írták….

meg mit láttam még a könyvesboltban? Magda Szabó: La porta. nabasszus, teljesen elérzékenyültem. ugyanazon a napon délután vízilabda ment a tv-ben: kásás, benedek… hátigen. valamit mi is adtunk:D

telejsen átértékelődtem bennem a dolgok. teljesen mást jelent itt magyar zenét hallgatni. hallgatom este, ahogy jövök haza, mondjuk az emil rulezt, és várom, hogy egyszer ott a blaha, metrora szállok, vagy ott a zp vagy a duna. de nincs. aztán gyorsan ráeszmélek, hogy itt van más, és MOST van itt, szóval kussjudit. akkor nem kellett az sem, amikor volt, és ezeket a hibákat nem szabad elkövetni. viszont ha hazamegyek, minden kiscsillagra, kispálra (ha addig nem bomlanak fel), stb elmegyek.

az időjárást nem tudom megszokni, megint fája torkom.

szóval nem szabad ennyire erőtlennek lennem. igazából akkor is mindig fáradt vagyok, ha nem csinálok semmit. meg kell próbálnom most benne lenni abban, ami van, és kihozni belőle a nekünk legjobbat. mondjuk alapvetően nem vagyok kalandvágyó, és ragaszkodom a már megszokotthoz, és nehezen lépek tovább, viszont ha valamit nem szeretek, kétségbe esek. szóval hogy ezzel kell valamit kezdeni. hogy tudatosan. és nem úgy, ahogy mások, mert nekem (nekünk) más korlátjaink és gátjaink vannak, és bizonyos dolgokra mindigis képtelenek leszünk.

4

Szóval. Azóta rájöttem 1-2 dologra.

• NINCS „ma 70-es évek zenéje/filmzenék/klasszikusrock-nap” az alattunk lévő alterpubba. Egyféle van: „ma megint ugyanazt játsszuk, mint tegnap meg tegnapelőtt (meg holnap), ugyanabban a sorrendben-nap”.

• NEM férhet bele Kásás abba a pici piros régi Fiat ötszázasba. csak ha kibuherálják a kocsit / levágják a lábát.

• a gyerekeket be kell csapni. ha nem, akkor sokkal nehezebb minden – mindenféle elterelő hadművelet, hogy a szaros kis seggüket kitörölhessem. de amúgymeg ez a jobbik eset, mert legalább nem a semmiért bőg, hanem mert nem szereti, hogy szaros/nyaggatom, mikor szaros – nem úgy, mint a hisztis gyerek….az borzasztó

• a gyerekeknek csecsemőkoruktól kezdve hazudnak, majd elvárják tőlük, hogy ne tegyék. ugyanez érvényes „Az étel nem játék.” axiómára.

• az olasz gyerekek többnyire nagyfejűek, arra húznak egy irdatlan nagy bojttal rendelkező, vastag fonálból kötött sapkát. a katolikus magániskolába járók pedig ráadásul úgy vannak öltöztetve, mintha a két világháború nem történt volna meg. a sapkához térdzokni és rövidnadrág, vagy rakott szövetszoknya. persze egyik koszosabb, mint a másik, viszont hisztis mindegyik. kifejezetten csúnyának tudom őket amúgy látni, a minap nálunk volt egy kislány, akinek a felső fogsora többnyire hiányzott, viszont akkora feje volt, mint egy hombár. koszos volt, és értelmi fogyatékosnak nézett ki. néha rajta maradt a tekintetem, hogy hűbasszus, ez decsúnya. de szerencsére felhúzott a fejére egy macskaálarcot, és komolyan mondom, megnyugodtam.

• ma a 9 éves kislány 3/4órát hisztizett-bőgött azért, mert tanulnia kell, az anyuka még csak meg sem emelte a hangját. majd mintha misem történt volna, kijött kekszért. az én gyerekem ezt nem csinálhatja majd. de itt mindenki nyávog, csúnyára torzítja közben az arcát, és a könnye bár nem csorog, irdatlan hisztit vág le. hogy lehet ezt kibírni???? és még csak rá se szól….

• van a környékünkön valószínűleg egy próbaterem, ahol állandóan a Stand by me-t gyakorolják, de ide csak a basszus hallatszódik el…

• szombateste valami letűnt sztárok vetélkedője megy a közszolgálati tévén.

• őőőőőőőőőőőőőő. lesz új munkám. nagyon rossz kedvem volt valamelyik nap. sírni tudtam volna, de már nem azért, hogy inkább menjünk haza, hanem, hogy tényleg, mi lesz, ha Luisáékat otthagyom? lehet, hogy inkább jó az a heti biztos 80, még mindig több mint a semmi. és hogy egyáltalán nem is biztos, hogy én ilyen hülye elkényeztetett kis barmokra akarom az energiáim ráfordítani (bár biztos nem mind ilyen …. ahha.) inkább nekem is kéne egy biztos munka, és akkor kitaláltam a mekdonáldszéttermet, mint lehetséges alternatívát. hogy otthon azért ezt egy picit cikinek tartanám, meg a szag is beleivódik az ember bőrébe meg hajába, de hogy ugye itt most mindegy, hogy mit, csak valamit. aztán ezzel nyugtatgattam magam, majd belémcsapott, hogy egyrészt azért ott mekkora a pörgés, és én azt nem bírom, másrészt meg biztos minden olaszul kicsit is beszélő, jólszituált bevándorló ott akar dolgozni. és hogy nem biztos,hogy a 3 itteni meki el tud tartani ennyi embert. és akkor már majdnem sírtam, mikor csörgött a telefonom. a nő nem beszélt igazán angolul, ergo el volt ájulva az én angolomtól.:D 2 picibaba, 3 és 16 hónaposak, és napi 10-18ig kéne általában ott lenni velük. hétfőtől péntekig, és havi 550. na? jó,mi?:) mindjárt más perspektívából látszik a kaksis babasegg. merthogy jó, mundjuk a mostani családnál… egyedül emanuellához, a legkisebbhez kötődöm, hozzá viszont eléggé. vele nincsenek nyelvi gondjaim, ő hálás, jókat játszunk, mosolyog, ragaszkodik hozzám, mókushörcsögnyuszi. szóval ezzel a kroosztállyal csak az a gondom, hogy be kell őket csapni, és hogy azért nem biztos,hogy mindenki ennyire nyugodt, mint Minu. meg a 3 hónapos… egy 3 hónapos picibabát az anyukájára kellene kötözni!!! de hát, ha fizetnek érte, akkor nem szólok bele, hogy hogy csinálja a dolgokat. szóval jövő szombaton megyünk egy vizitre, és sztem már hétfőn kezdek is. szóval ez van. L. természetesen elkezdett erről kérdezősködni: mennyiért, mit. majd ráterelődött a szó arra, hogy hát biztos ezt akartad? mondom: szerintem igen. anyagilag is jó, 2 gyerek van és a napi időbeosztás pompás. hmmm…. hát ….nemtudom, mi a gondod leginkább velünk, a pénz, az idő, vagy mi más…. de a nylevet úgy a legegyszerűbb megtanulni, hogy ha a családnál élsz… gondold át. na ezt vagy 10 kínos percen át. demintha a falnak mondtam volna előtte, hogy ez a pénz bizony KEVÉS. és hogy nem egyedül vagyok itt. és hogy nagyon elnézést a félreértés miatt. amúgy meg nem is biztos, hogy olyan szar náluk lakni. bár én nem bírnám, hogy ők a szabadidőm és a munkám is, hogy látják minden pillanatom, hogy nincs itt peti. nem menne. azért azon gondolkoztam, hogy önálló aupairként úgy, hogy otthon van valakim, akivel egyébként együttélek, és minden ok, hát én nem bírnám ki. még így se könnyű, barátok és család nélkül.

• rengeteg kövér galamb van.

• a kurvák kövérek és csúnyák.

• nagyon-nagyon finomak a borok. asztali száraz vörösborokat vettünk még eddig csak, de 1 liter 2 eurós áron, szóval semmiség, és nagyonjó. itt tényleg jók az olcsó borok. (nem leszek alkoholista, anyu).

• mellékelnék pár képet. az egyiken leginkább egy kastély is látszik. na az egy viszonylag modern építésű valami, és aukciós-házként funkcionál. esténként kivilágítják, és gyönyörű. éjfélkor vége a kivilágításnak. azért érdekes, mert mellette dolgozom. látszik ott egy kicsit bordósabb ház, ha még attól picit jobbra, de pont nem látszik, mert picit alacsonyabb a többinél. annak a háznak legfelső szintje Luisáéké, óriási terasszal, megvették mindkét lakást. szóval körpanoráma. van egy kilátás… gyönyörű. minden ház pasztell, mindenhol zöld az ablak. a fények kicsi furcsák ebben a városban, és a tenger ezüstként vakít általában

• 

•  

• és egy átlagos utcakép:

• 

hát így nagyjából ennyi.

Olaszozunk, már sokat tudunk elviekben, de a mekdonálcban még csak cheesburgert merek kérni. tudom, hogy hogy van a papucs, és a gyerünk, meg a buzi. meg még mást is szóval jó lesz ez így, főleg, ha tényleg keresek 550-et:D

3.

Na akkor nézzük tovább a történéseket.

Először is. Egész héten ki se nyitottam a laptopot, nem volt semmi időm. Ugye írtam erről a családról. Csütörtökön voltunk Pannival megbeszélésen, megbeszéltük: kipróbálunk egyhetet, és aztán megmondom, mennyiért csinálnám. Tudna esetleg többet adni 80€-nál, mondjam meg, mennyit kérnék. És amúgy neki aupairre általában csak fél napot van szüksége. erre 3ból 2 ember így emlékszik.

a 3. meg ugye a munkaadó, aki a pénzt osztja. aki nem így emlékszik, legalábbis nem mutatja jelét, hogy … persze az is lehet, hogy itt mást jelentenek a fogalmak. kedden kaptam egy órarendet. vagy hétfőn, nem tudom. hétfőnként ott kell lennem reggel 7-től délután 1ig, majd este 6tól 8ig. amúgy minden reggel 7-9, és délután hol 12:45-től, hol csak 14-től 20ig. szombat üresen hagyva. alulra írva: 80€/week. Nabazmeg. akkor SZÁMOLJUNK. először is, és végül lehet, hogy neki van igaza: fél nap. valószínűleg a napnak az a fele, amikor nem alszunk. és azt is a leglehetetlenebbül kettévágva. ez ugye heti nagyjából 39 óra, de természetesen még egyszer nem jöttem el pontban 8kor. ANd You can eat with us! nah erre majd még kitérnék. szóval. heti 40 óra az otthon egész munkanapnak számít. napi pont 8 óra munka, 8 óra pihenés, és szórakozásból is 8. jó, hagyjuk, úgysincs más dolgom, leszámítva,hogy megtanuljam ezt a hebrencs nyelvet. mondom neki: őőőőő….ide 80€-t írt… hogy ezígy ENNYI munkáért picit kevés. You know, van egy albrletem, 250/hó, ki kéne fizetni… hát kitudom, marad még 70-em AHHHHHAAAAA. de ha nem jó, miért nem lakom náluk…. As i have already mentioned, my boyfriend will be in genvoa, so we need a flat…. nem említettem ilyet…nemafaszt. az első levélben leírtam,e zzel indokolva, hogy miért nem akarok náluk lakni. és amúgyis, a nő szerint beleegyeztem a heti 80€-ba. na és akkor jött egy fél órás kis beszélgetés, hogy félreértettük egymást. hát egy picit. mondtam neki, hogy olyan 150re gondoltam, mert nem akarok meggazdagodni, de hát… óóóóó, hát az nem fog menni, mások ígyis csak 40 meg 50 €-t adnak egy hétre. és elmagyarázta mi az aupair és babysitterkedés közti különbség. amit én potosan tudok, ezért írogattam le neki a levelmben a dolgokat. nah mindegy, megállapodtunk abban, hogy keres új lányt, és addig maradok. ha talál, mehetek egyből, ha nem, akkor február végéig maradjak.

szóval ott vagyok nap mint nap, tegnap pl 12 órát. ez ugye tényleg fél nap. nah mindegy, végülis fél lábon is kíbírom február végéig, legalább az én albérletem ára emglesz,meg még egy kis 70u€ kajára. otthon is kb ennyi minden, nagyjából ezzel leszek nullán, ami nem is olyan rossz, mert közben azért mégis megy az ingyen nyelvtanulás- mindjárt erről is.

a gyerekek el vannak kényeztetve, nyávognak, könnyek nélkül sírnak és hisztiznek, és mindez természetes. szerencsére nem használják ki, hogy nem tuodk olaszul. midneesetre én nem vagyok partner erre a nyafogásra, és nem is nagyon csinálták még velem eddig. az olasz gyerekek nem fürdenek. van némi kosz a fülük mögött, meg a kis testükön is egy stabil réteg. meg amúgyis, itt sporolás van a vízzel, mert tavaly voltak peruban, és látták, hogy ott mekkora kincs a víz, és ezért…. nincs fürdés, langyos koszos vízben kell mosogatnom (kell msoogatnom, bár ott van az a tetves mosogatógép), és a nappaliban kint van egy lyukas cipősdoboz: perunak gyűjtenek adományokat. minden ruhájuk márkás és koszos és viseltes. a felnőtteknek is. azt hiszem, faszariak. a gyerekek úgy esznek, mint a disznók, 8 évesen nem tud késsel, de még villával sem enni. a ruhájuk szanaszét, és mindent széthagynak, és mindezért nem igazán szól rájuk a mama.

nem értem, minek 4 gyerek. nem lehet így bírni, ekkora lakást rendben tartani, midnent megszervezni, mindre odafigyelni. szerintem ez így nem jó. az apuka meg 7ből 5 napot milánóban van, és tegnap,mikor hazajött, akkor sem igazán foglalkozott a gyerekekkel, hiába mentek oda hozzá. na mondjuk ez az dolguk, de én már tudom, hogy hány gyerekem lesz és milyen korkülönbséggel.

na a kajálás….. szóval modnta,hogy ehetek ott. kipróbáltam. kb pont annyi kaja van minden étkezéskor, hogy jut egy szedésnyi. annyi szelet hús, ahányan vagyunk, és minimális köret. de ez ugye a jobbik. a múltkor jutott volna nekem vacsorára 1 db tükörtojás, 2 nappal azelőtti sültkrumpli, meg egy kis keserű saláta vízzel. mondtam,köszi, inkább szeretnék minél hamarabb hazamenni,mert fáradt vagyok. mondta, ok. erre 10 perccel később engedett el. aztán másnap a zabkását hagytam ki, mint vacsoralehetőséget. szóval azt hiszem, nem ezen fogok tönkremenni,hogy ezt visszautasítom.

peti szerint azért ilyen faszari,mert ennyire buzgó keresztény és ezért máshova teszi a „nekem ez jár”mércét, mint mi. és hogy igen, lehet, hogy nekünk is kicsit önzőbbnek kell lenni. amúgy valószínűleg ebben van valami, eddig nem ismertem én se nagyon olyan vakbuzgó keresztényt, aki ne háborított volna fel néha azzal, hogy ő elharácsol ezt-azt.

ennyi legyen elég a családról. a hét elején megfáztam, nagyon nyűgös voltam, minden nap sírtam, és utáltam az egészet, takony, hőemelkedés, torokfájás, minden szar, és még ráadásul a kölykök is. meg itt ugye nem síkság van, mi meg mindenhova gyalog megyünk, és ehhez is hozzá kellett edződni. a hét közepén azon gondolkoztam, hogy lehetne innen megszökni, mivel tudnám petit meggyőzni arról,hogy jobb nekünk otthon.

aztán kezdtem jobban lenni, meg ilyenek, és mostmár megszoktam,hogy itt vagyunk. megkaptam tegnap az első fizetésem. szokom az új helyzeteket, próbálok önállósodni. voltunk petinek munkát keresni, de mindenhol azt mondták,hogy legalább annyira tanuljon meg először olaszul, hogy el tudja magáról mondani, hogy mit tud, mit szeretne, milyen gyakorlatai vannak, mert csak akkor tudják elkezdeni kínálni a munkaerőpiacon. és hogy valószínűleg nem lesz probléma. sőt, mikor kiderült,hogy számítógépes ismereteivel sincs gond, elég bíztatóan nézett ránk a csaj, hogy tuti könnyen megy majd az olasz megtanulása, és akkor ok, szóval kb 1 hónap múlva visszamegyünk.

van itt egy ingyenes nyelvsuli. az első alkalommal rossz tanárhoz mentünk, idegesítő volt, és semmit nem értettünk. de tegnap sikerült egy tényleg kezdő csoportba bekerülni egy olyan nőhöz, aki amúgy angol szakon is végzett, szóval a magyarázatait is értem, meg kedves, segítőkész és lelkiismeretes. jelenleg úgy érzem,nem lesz ezzel gond, csak rengeteg energia kell majd hozzá.

2-3 hónapon belül eldől minden. drukkoljatok nekünk, hogy legyen valami….

amúgy elég keveset vagyunk együtt petivel. kicsit megvisel, de mivel ennyi dolgom van, szerencsére ettől nem vagyok depressziós. már túl vagyok az első héten, tudom,milyen lesz a következő.

panni bemutatott minket egy itteni magyar barátjának, akivel tök jó volt picit beszélgetni a kezdeti nehézségekről.

na nagyjából ennyi…..

Szóvalhogy az előbb hallottam Beatlest. kicsit átváltotta a hangulatom.

tudom,ígértem:blogolok. de hát nincs net. majd talán előbb-utóbb lesz az is. nem külön levelezgetek, innen üzenek inkább.

kezdem az elejéről. vonaton 14órányi út. magyarvonat, természetesen olyan, hogy hőfokszabályozás nem volt. vagy van fűtés, és akkor csupasz bőröd is elviselhetetlenül meleg, vagy nincs, és akkor kabát-kendő-pokróc is kevés. de nem késtünk, venezia santa lucia at 7.16 a.m. gondoltuk, letesszük a csomagokat, és olyan 3ig mászkálunk. megnéztük az árakat, és inkább úgy döntöttünk, nem hagyunk ott kb 10-15 €-t a semmiért, meg volt rajtunk 1-2 fáradtság, szóval hamarabb elindultunk. amúgy a venezia-genova út kb ugyanannyiba került, mint a bp-venezia. bár a vonatok minősége közt volt egy kis különbség. és akkor ugye a venezia jó(!) magyar vonatnak számít. nah mindegy. szóval milanoban volt 15 percünk, hogy átszálljunk. aki volt már gigaüberbrutál 1 szintes állomáson, esetlen milanoban, az akkor tudja. szóval a csomagok is voltak páran- a vonat legvégén voltunk, kb 10 kocsiból állt, az elejére mentünk, megnézni a kiírást, érvényesíteni a jegyet, eltelt ezzel 5- perc, keressük meg, melyik kell nekünk, és persze hogy a másik vonat legelső kocsijába szólt a jegyünk…. kb 1-2 perccel indulás előtt fel is másztunk. útitársaink: egy idős nő, aki férfinak is csúf lenne, vörös rövid haj, nagycsomó szeplő, stb. vele szemben a nála kb 20 évvel fiatalabb kitartottja, nagyorrú, sötéthajú, fiatalos dögfajzat olasz srác. kellett mindkettőhöz undor. de volt pénz. meg elfoglalták a helyünk. aztán jött két törpeszerű ember, a nej és férj. kb de tényleg, mint két manó, akik álladóan kötözködnek egymással rejtvényfejtés közben, kb mintha 13évesek lennének, és még nem vallották volna be saját maguknak sem, hogy ők bizony szerelmesek a másikba. nahmind1, leszálltunk genovában. az út 160 km, és csak kb 10-15 perccel tart kevesebb ideig, mint a bp-mtúr, ami szintén 160km. leszálltunk tehát, kihúzkodtuk a táskáink. szépszép szóseróla. csak az a tömérdek cucc. nahmind1. aztán megvolt az 1. metrózásunk. és jött elénk a lakótársunk. egy román csaj, aki a megállótól idáig folyamatosan telefonált, letette,felvette. feljöttünk, van egy srác is, ő olasz, itt tanul az egyetemen, építész lesz. szóval a lakás. elég nagy belmagassága van. kis sikátoros, történelmi városrészben van. meg ugye ez a város hegyes-dombos kikötőváros, szóval van 1-2 lejtése az utaknak. elég sok a kutyaszar meg a kurva. de csak nappal. sötétedéskor eltűnnek (a kutyaszarok meg beletaposódnak a járdaközi részekbe), helyüket átveszika rendőrök. így biztos nem tűnik vonzónak, de van varázsa. minden ablak alá van szerelve szárítókötél, meg mindenhol zöld spaletta (gyanús, elhet, h nem is így van…), a házak pasztelszínre vannak festve, stb. szóval pl bp. práterutca ezerszer szarabb. ennek van hangulata, és minden izéjével együtt nem tűnik veszélyesnek. najó, vissza a lakáshoz. első, amivel szembesültünk: az ajtó és a keret valójában nem alkotnak egy párt. becsukni nem lehet, bezárni pláne. 2. 2 ágy van, az egyik kényelmetlen, a másik új. ikeás. mondta az alessnadro (nyilván Sanyi), hogy lesz valószínűleg egy kisebb problémánk vele, merthogy, és akkor megmutatta. egyszerű ágykeret, belül vaspánttal megerősítve, és a pántokon keresztbe lécek. a lécek semmivel rögzítve. ami nem lenne akkora gond, ha kb pár centivel hosszabbak lennének, mert így ugye van egy kis játéka. és mi szépen (mi hülyék) ráfeküdtünk, de azért arra, mert a másiknak van egy olyan kerete, ami, na mindegy. szóval egyszercsak reccs meg minden, a lécek. felemeltük a matracot, és a kurva lécek mind kiestek.kicsúsztak,játék. próbáltuk visszatenni őket, harmadjára sikerült is, és akkor lassan, szépen, rádöntve próbáljuk meg bocikám rátenni a matracot AHA. hát igen, nem ment. lécek lecsattantak. akkor most az van, hogy van a kényelmetlen keretű ágy petinek, nekem meg 2 matrac, és úgy fekszek itt mellette, mint valami mellékes járulék, mint egy ikerszarkóma, inas, kisállat a lábnál. imádom panni hozott nekünk ágyneműt is, de hát itt nem olyan van mint otthon,hanem van egy gigalepedő, arra rátesznek valami vékony csúf takarót, a tetejénél visszahajtják a gigalepedőt, és mi még dobtunk azért rá egy kis pokrócot.

a szekrényünk olyan csúnya, hogy rég láttam ilyet:D ez is kurvanagy, meg magas is, amolyan tojáshéjszínű, aranyozott keményműanaygfogantyúkkal, és két nagy szekrényajtó tükörből van. szóval nincs olyan slampos szobábabejövetelem, amit ne tudnék saját szememmel végignézni. de amúgy nincs semmi gond ezekkel. majd talán mellékelek fotókat.

elég ennyi a lakás belsejéről. alattunk van egy étterem. meg egy nagyonpici térszerű valami, épphogy egy kerthelyiség elfér benne. dejóóó. erről viszont tuti lesz kép. valami színháznak a bárrésze. kicsit lisztferencteres, de hát ugye nem ugyanaz.

itt mindig beszél valaki vagy csak fütyül/énekel, néha elmegy egy motor is, és sokat szól a zene. tegnap pl ha jól értelmeztem, filmzenék voltak este. előtte meg boogienight volt, csomó 70-es évekbeli zene, jónéhány fos. ma még semmi. semmi komoly.

nézzük, aztán miután lepakoltunk, elmentük pizzázni a kikötőbe. betoltunk 1-1 diszkrét adagot, hörpintettünk hozzá 1-2 korty sört, meg én elnyalogattam egy igazi tiramisut. aztán elsétáltunk még a belvárosban erre-arra. találkoztunk az éttermi pincérrel, aki nagy hévvel köszöntötte pannit. azértilyenotthonnincs. van itt ilyen kolombusz háza, peti szerint kicsit szellős, majd erről is lesz kép. bár azóta még nem voltam ott.

itt minden utca végén van egy tér. és nagyjából nincs 2 párhuzamos utca. nagyon érdekes alaprajzú az egész. és mivel minden ház hasonlít, ugyanaz a 3-4 épületszín van, így azért leginkább keresünk más tájékozódási pontokat. először azt hittem, hogy a néger fickó a sarkon, aki esernyőt árul, jó lesz. aztán mikor már vagy minden sarkon árult ugyanolyan korú és arcú négerfickó ugyanolyan esernyőket, új támpont kellett. az egyik támpontunk egy kínai étterem, a másik egy pizsamabolt, a harmadik egy fehércsizmás négerkurva. najó, viccet félretéve, remélem, mire kirakatrendezés lesz, megjegyezzük az útvonalakat.

feltérképeztük a város majdnem midegyik fontosabb élelmiszerüzletét. több megállapítást tehetünk ezalapján:

• a hús kurva drága

• az olaj és a tojás olcsóbb,mint otthon

• minden más kb. ugyanannyi; mi eddig mindenből a legolcsóbbat vettük, és az is olyna minőség,hogy csak na. beleremegek, ha belegondolok, hogy ha lesz fizetésünk, micsoda gasztro-kapuk tárulnak fel előttünk.

• peti az előbb felsikít: nézdnézd, itt egy pennymarket-reklám. ócsóság lesz:D

• kevés fűszert használnak az olaszok, nem esznek margarint, nincs tejföl, sokféle banános joghurt van, és van isteni cukormentes sanbenedetto meg más is.

az emberek kedvesek. igyekeznek megértetni magukat, és igyekeznek minket is megérteni.

jó, ugorjunk. szerdán vettünk vodás kártyát, meg mászkáltunk.

csütörtökön mentem állásinterjúra. az egyik leggazdagabb negyedbe mentünk. anyuka, katolikus, 4 gyerek: 2, 6, 8, 9 évesek, mind kislány. apuka hétfőtől péntekig milánóban dolgozik. hétvégenként jetski, miegymás, júniusba mennek a hegyekbe. a lakás összenyitva, brutálméretű terasz, ahonnan szinte minden szépet lehet látni, ami genova. lelátni egész a kikötőig. a házzal szemben egy kastély, kicsit mesebeli. aukciósház van berendezve az aljába. mögötte szép utak, ahonnan a kilátás piramidális. szóval a lakásban amúgy nagykából kosz volt, de a pici Manu már az első pillanattól kezdve mosolyog és játszik. jógyerek. megbeszéltük,hogy nem akarok ott lakni, viszont olaszul se beszélek. de tényleg félórányira lakom gyalog, és mivel nincs más dolgom, bármikor jöhetek, bár jó lenne valami fix órarend. abban állapodtunk meg, hogy pénteken legyen egy próbadélután. odamentem 2re. kezdtem a vasalással, de istenkém, sose vasalok otthon sem. 2 dolog tuti nincs sose se mtúron, se a lakatos utcában: vasalva meg beágyazva. nemaz, megcsinálnám én, de pl. peti nem is igényli. szóval a kis festett pamutpólóit meg tényleg miafasznak vasaljam. szóval van az a lepedő, amiről már fentebb írtam. a másik jelentősebb darab egy pamut gumis lepedő volt. nincsisten. nahmindegy, kicsit több,mint egy óra alatt végeztem minden vasalnivalóval. de itt az iskolaköpenyen 2 egyforma gomb nem volt…meg egy csomó rongyot ki kellett vasalnom. de mi a fenéért, nemtudom, én szinte otthonra se adnám a gyerekemre. nahmindegy. utána megetettük Manut, felöltöztettem, és mentünk másik 2ért suliba. közben MIMÁSRÓL esne szó, minthogy katolikus vagyok-e. hátmondom, nem. egy reforműtus gimibe jártam 8 évig, meg minden, dehogy én don’t practice my religion. és ha jobban belegondolok, amúgy sem ismerek otthon katolikust. alapvetően protestáns ország, ámbár. nem divat hívőnek lenni („i don’t know why”) erre ő: akkor nekem szerencsém volt, eddig 2 katolikus magyar aupairem volt. ahhhhhhhha, vagy csak hiszi. szóval amúgy az egyik testvére apáca, a másik meg ilyen majdnemapáca. mindenféle hátrányos helyzetű országban jótékonykodik a munkájával. a gyerekek egy katolikus magániskolába járnak. a következő téma a migrénem volt.merthogy természetesen fájt a fejem tegnap. aztán elmentünk Manuval ketten sétálni, ő elaludt közben, én meg tologattam a babakocsiban. mindenki mosolygott ránk. aztán gyerekekkel haza. annyir aranyosak voltak, játszottunk, ők beszélek olaszul, én angolul, a fejem majd szétrepedt, manu az ölembe költözött és mosolygott. mókuslány. anyuka otthonhagy minket, elmegy barbaráért, alegnagyobbért. nahmindegy, hogy volt a további rész. a kicsit ragaszkodtak hozzám, de attól tartok, ez nem nekem szólt. tényleg roppant barátságosak és jól neveltek. (már megint beatles megy odalent). nem vacsoráztam ott. peti lent várt már. kifáradtam nagyon.

az auparinek heti 80€-t fizet, hajlandó nekem többet, gondolkozzak rajta. hát én gondolkoztam. itt egy babysitter minimum 6€-s órabérrel dolgozik, nekem ott kéne lennem napi 6 órát, arra gondoltam, mivel mást nem nagyon fogok tudni csinálni, mert ugye még nyelviskola, hogy 150. de tuti nem fogok neki ennyiért kelleni. csak akkor meg nemértem, mindketten nyerünk mondjuk időt. de ő tudja,hogy nekem el kell tartanom magam, és azt is tudta, hogy se olaszul nem tudok, se katolikus nem vagyok. jó, mondjuk nem csinálnék mást, de kb 90%, hogy nem fog ennyit adni,mert valszeg fog találni aupairt, heti 80ért, aki még olaszul is tud neki. mindegy,majd lesz más.

ma voltak itt a lakástulajok, írtuk a szerződést, és holnap lesz rendes ágyunk, és elvileg az ajtó is meg lesz csinálva.

néha sírnom kell, mert mi lesz, ha nem kellünk senkinek? reggel a legrosszabb, estére lenyugszom. jó ebben a városban sétálni, jó az idő, 15 fok napközben, szép meg minden. egyszerűen imádnám, ha lenne pénzünk, és csak nyelvet tanulni jöttünk volna ki.

megszoktam otthon a kényelmet, és nem fogtam fel, hogy minden véges. ezenkívül az angol is szarabbul megy,mint gondoltam.

„judit, ne aggódj, jó lesz minden”.

ha lesz keresetünk, kezdünk kuckósítani. ma kinéztünk 2féle hangfalat a laptophoz, rohadtolcsó.

hát így eddig ezek vannak. talán remélem, kevesebb sírás lesz (így is napi max 10 könnycsepp/szem). peti azt mondja, ő jobban van, mint otthon. nincs rajta a depresszió, csak a nyomás folyamatosan a mellkasában-gyomrában. hogy jó lenne a munka.

amúgy tényleg jól vagyunk. és folyamatban vannak a dolgok….